Beraxa Beáta

„…Szeretnék elérhető közelségben, minél több terápiás lehetőséget kínálni a Kistarcsa és környékbeli gyermekeknek, kiváló szakemberekkel karöltve, akik nyitott szívvel és őszinte tenni akarással várják, hogy megkeressenek bennünket…”

Bamutatkozás

Beraxa Beáta vagyok, a fejlesztőház és az alapítvány vezetője, négy gyermek édesanyja.

Az első gyermekünk sérülten született.

A trauma, gyász és kétségbeesés sok új feladatot is hozott, de ahhoz, hogy ezekben meg tudjunk állni, segítő kezekre és megoldásokra volt szükségünk.

Mi megkaptuk ezeket.
Ugyan volt olyan, ami nem jött könnyen, voltak csalódások, rossz utak is, de mentünk tovább.
Végül megtaláltuk azokat a szakembereket, akiknek mindig hálásak leszünk.

Az értelmi sérült, Down-szindrómás nagylányunk hegedű tanszakon tanult, 2019-ben elnyerte a Nemzet Fiatal Tehetsége ösztöndíját. Az általános iskola elvégzése után szakiskolába ment, csokoládé készítést tanul,  jelenleg vidéken kollégista.

Szeretném továbbadni azt a tudást, segíteni akarást, aminek szemlélője, majd gyakorlati résztvevője lehettem több mint 10 éven át.
Szeretnénk elérhető közelségben, minél több terápiás lehetőséget kínálni a Kistarcsa és környékbeli gyermekeknek, kiváló szakemberekkel karöltve, akik nyitott szívvel és őszinte tenni akarással várják, hogy megkeressenek bennünket.

Várjuk Önöket!

Minden jót kívánva:

Beraxa Beáta

Szakmai önéletrajz
  • 2001 ELTE – tanító diploma
  • 2001 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem – igazgatásszervező diploma
  • 2011 Hátország Egyesület NILD Tanulási Terápia® 1-3. blokk.– NILD terapeuta – akkreditált pedagógus továbbképzés
  • 2012 Alapozó Terápiák Alapítvány – alapozó terapeuta – akkreditált pedagógus továbbképzés
  • 2015 BMM – Montessori pedagógia –  pedagógus továbbképzés
  • 2016 Teológiai Főiskola –  lelkigondozó diploma
  • 2019  ADHD I. ADHD II. mozgásterápiája
  • 2019 Dyscalculine Program – diszkalkulia fejlesztőpedagógus
Információk: Időpontok, árak

Mozgásvizsgálat

Időpont: egyéni egyeztetés alapján a délelőtti órákban
Időtartam: 1,5 óra, szülő jelenlétében történik
Írásos szakvéleménnyel zárul-
Ár: 18 000 Ft

Alapozó terápia vagy alapozó fejlesztés:

Ár:

Terápia: 32 000 Ft/hó; heti kétszer 1,5 óra kiscsoportban (max 5 fő)

Fejlesztés: 18 000 Ft/hó:, heti egyszer 1,5 kiscsoportban (max 5 fő)

Beraxa Beáta

Beraxa Beáta

Alapozó terapeuta, a fejlesztőház vezetője

Facebook

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.