A Szegletház története

Adamcsek vendéglő, Rózsa kocsma, autósbolt, Szegletház

Ezek az elnevezések ugyanarra a Rózsa utca középtáján elhelyezkedő épületre mutatnak, csak különböző korszakokban.

A ház az elmúlt közel 100 év alatt sokat látott, sokat megélt, a falu életében mindig fontos szerepet játszott. Története 1925-ben kezdődött, amikor Adamcsek Mihály ezen a helyen – a településen elsők között – vendéglőt nyitott. Erről az időszakról sajnos nem sok írásos emlékünk van, de valószínűleg sikeres, jól működő vállalkozás volt az övé. A második világháború vége felé (ezt már tudjuk az itt élők visszaemlékezéseiből), olyan családoknak adott ideiglenes otthont a ház, akiknek a háborúban megsérült a saját lakóingatlana.

Később, egy rövid ideig az oroszok is használták az épületet fegyverraktárként. A világháború után pedig terménybeszolgáltatás helyszíne lett. Aztán a Váci Vendéglátóipari Szövetkezet vette át a működtetését, a vendéglő helyett már inkább kocsmának nevezték.

A falu báljait is itt tartották

A kereken 100 négyzetméteres nagytermének köszönhetően évtizedeken át tartották itt a falu nevezetes báljait, mint pl. a farsangi bálokat, szüreti bálokat, nősök bálját. Kistarcsa lakosai között még mindig sokan vannak, akik személyes élményekkel kötődnek ehhez a korszakhoz. Vannak olyanok, akiknek itt volt az esküvőjük, vagy fiatalként itt ismerkedtek meg. Persze nemcsak szép emlékek kötődnek az épülethez, hiszen olyannal is találkoztunk, akinek gyermekként azt kellett átélnie, hogy ide járt italozni a kocsma korszakában édesapja, nagyapja netalán.

 

 Felfigyeltünk a házra

Sajnos az évtizedek alatt az épület egyre elhanyagoltabb állapotba került, és a közösség számára a 90-es években bezárt. Az ezredforduló után részleges felújítást követően egy autósbolt kezdte meg itt működését.

Végül a ház eladóvá vált, 2017- et írtunk, amikor mi felfigyeltünk rá. Egy olyan helyet kerestünk, ahol feleségem, Beáta gyermekfejlesztéssel foglalkozhat. Abban az időben a patak melletti épületszárny már használhatatlan állapotú volt. A tető és a födém beszakadva, a fal egy része dőlt kifelé, napjai meg voltak számlálva. Bár a hozzáértők egy része nem javasolta, mi mégis a vásárlás mellett döntöttünk. Ekkor még nem ismertük az épület múltját, de a különleges hangulata megfogott bennünket.

 

Az épület megkapja a Szegletház nevet

A felújítás, melyben sokat köszönhetek édesapámnak, testvéremnek, barátaimnak és ismerőseimnek, 2019 őszén kezdődött az életveszélyessé vált épületrésszel. Egy kisebb rész 2021 szeptemberére elkészült, így a feleségem el tudta kezdeni a gyermekfejlesztést. Több szakember, fejlesztő pedagógus csatlakozott munkájához, komplett gyermekfejlesztő ház kezdett kialakulni, egészen más, sokkal több, mint amit mi eredetileg elképzeltünk.

Ekkor adtuk a Szegletház nevet az épületnek, és ugyanezen a néven gyermekfejlesztő alapítványt hoztunk létre. Az alapítvány működése elindult, a tavalyi évben már térítésmentesen el tudta végezni a helyi Gesztenyés és Tölgyfa Óvoda 121 fő gyermekének szűrővizsgálatát.

   Jelenleg több mint 20 szakember (többek között gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus, logopédus, pszichológus, mozgásterapeuta) várja nálunk a 0-14 éves, megtámogatásra szoruló gyermekek szüleinek megkeresését.

Szegletház, mint közösségi ház

A gyermekek fejlesztésén kívül a Szegletház számos programnak is otthont adott, többek között a kisiskolásoknak pályaorientációs napot tartottunk, a helyi pedagógusoknak szakmai napot szerveztünk. Részt vettünk az Adventi ablaknyitogató programsorozatban, a farsangolásban, a húsvéti locsolkodásban, és nyár elején megrendezésre került nálunk egy kiállítás is, LEGO®- elemekből. A nyári szünet alatt pedig különböző gyermektáborok miatt pezseg az élet a falaink között és az udvarunkon is.

 

2022-ben elindult a nagyobb épületszárny felújítása, amely még most is tart. Ennek eredményeképpen októbertől a nagytermet is használatba tudtuk venni, ami próbahelyszíne lett a kistarcsai Pannónia Néptáncegyüttes két csoportjának. A néptánc mintegy 4-5 évtized szünet után visszatért a régi falak közé. A néptánc mellett társastáncnak is otthont ad az épület. Mindezeken kívül, nagy örömünkre szolgál, hogy októbertől a Szegletházban tartja vasárnapi istentiszteleteit és más rendezvényeit a kistarcsai Golgota Keresztény Gyülekezet is.

 

Arra törekszünk, hogy a Szegletház minél inkább a közösség szolgálatában álljon, és hogy beteljesedjen az a Jókai Mór idézet, mely kezdetektől kíséri utunkat:

„A vendég rátalált a szegletházra, mely a többiek közül kikönyököl a görbe utcába.”

Rapai Zsolt