Alapítványról

Alapítványunk célja

Kistarcsa 2005 óta város, lakosságszáma az elmúlt évtizedben több mint 13.000 főre nőtt, sok az újonnan ideköltözött, kisgyermeket nevelő család.

Településünkön egy bölcsőde, három óvoda és egy általános iskola működik. A gyermeklétszám mindegyikben magas. A tipikus fejlődésmenetű, iskolába, óvodába megfelelően integrálható, illetve azokban megfelelően fejlődni tudó gyermekek aránya Kistarcsán is egyre csökken, helyettük az atipikus fejlődésű gyermekek számának fokozott növekedése kezd egyre nyilvánvalóbbá válni.

Ezeknek a gyerekeknek segítségre, fejlesztésre van szükségük. De az iskolai, óvodai fejlesztőpedagógusok, szakszolgálatok túlterheltek, kapacitáshiánnyal küzdenek. Az általuk nyújtott fejlesztések sokszor részlegesek csak, vagy hosszú ideig váratnak magukra. Ez már a pandémia előtti időszakban is így volt. Csak sejteni véljük, mi várható az elkövetkező tanévekben. A szülőknek támogatásra van szükségük.

Alapítványunk 2020-ban kezdte meg működését. Fejlesztőházunk legfőbb célja az, hogy elérjük az érintett szülőket. Mozgásterápiákkal, illetve egyéb pedagógiai, gyógypedagógiai és kognitív terápiákkal várjuk a családokat a helyi iskolához, óvodához közel, egy lassan 100 éves múlttal rendelkező épület megújuló falai között.

Kinek tudunk segíteni?

  • megkésett vagy atipikus fejlődés (csecsemőkor, kisgyermekkor)
  • mozgáskoordinációs gondok, mozgásügyetlenség
  • megkésett beszédfejlődés, beszédhibák, diszfázia
  • finommozgások éretlensége, iskolakezdésben való bizonytalanság
  • tanulási nehézségek (írás, olvasás)
  • tanulási zavar (diszgráfia, diszlexia)
  • beilleszkedési zavarok
  • hiperaktivitás, figyelemzavar, ADHD enyhe értelmi fogyatékosság, Down-szindróma
  • pszichés problémák
  • autizmus
  • prevenció

Elsődlegesen írásban kérnénk a megkereséseket, köszönjük!

Facebook

Segíthetünk?

Adatvédelem

2 + 5 =