A ház gazdája

Rapai Zsolt

A Szegletház tulajdonosa és házigazdája, a Szegletház Gyermekfejlesztő Közhasznú Alapítvány alapítója. Terembérlés és családi rendezvények ügyében nála érdemes kopogtatni.

Bemutatkozom

Rapai Zsolt vagyok, a Szegletház tulajdonosa és házigazdája. Nem gyermekfejlesztő szakember vagyok: az én dolgom a ház maga. Azért felelek, hogy legyen fűtés, legyen hely, legyen rend – és hogy aki belép ide, akár fejlesztésre hozza a gyermekét, akár próbálni, ünnepelni vagy tanulni jön, otthon érezze magát a falaink között.

A házat a családommal együtt vittük bele ebbe a kalandba, és őszintén szólva ma is így gondolok rá: a Szegletház egy nagy közös otthon, ahol nagyon sokféle ember fér meg egymás mellett.

Hogyan kezdődött?

2017-ben egy olyan helyet kerestünk, ahol a feleségem, Beraxa Beáta gyermekfejlesztéssel foglalkozhat. Ekkor figyeltünk fel a Rózsa utcai, akkor éppen eladóvá vált épületre. A patak melletti szárny már használhatatlan állapotban volt: a tető és a födém beszakadva, a fal egy része kifelé dőlt, a napjai meg voltak számlálva. A hozzáértők egy része lebeszélt volna minket, mi mégis a vásárlás mellett döntöttünk – akkor még nem is ismertük a ház múltját, egyszerűen megfogott bennünket a különleges hangulata.

A felújítás 2019 őszén kezdődött, épp az életveszélyessé vált épületrésszel. Sokat köszönhetek benne édesapámnak, a testvéremnek, a barátaimnak és az ismerőseimnek. 2021 szeptemberére elkészült az első szárny, Beáta el tudta kezdeni a gyermekfejlesztést, és rövid időn belül több fejlesztő szakember csatlakozott hozzá. Ekkor kapta az épület a Szegletház nevet, és ugyanezen a néven hoztam létre a Szegletház Gyermekfejlesztő Közhasznú Alapítványt.

Milyen ügyben keressen?

  • terembérlés rendszeres foglalkozáshoz, képzéshez, próbához
  • családi rendezvények: születésnap, keresztelő utáni összejövetel, házassági évforduló, kisebb esküvő
  • a ház bejárása, termek helyszíni megtekintése
  • együttműködés helyi intézményekkel, egyesületekkel, közösségekkel
  • az épülettel, a felszereltséggel, a parkolással kapcsolatos kérdések
Rapai Zsolt, a Szegletház házigazdája
Rapai Zsoltházigazda, tulajdonos, bérbeadó

Elérhetőség

Szerepkör
A Szegletház házigazdája, tulajdonosa és bérbeadója
Milyen ügyben
Terembérlés, családi programok

Elsődlegesen e-mailben kérem a megkereséseket, ott biztosabban tudom fogadni. Gyermekfejlesztéssel, tanácsadással kapcsolatos kérdésekben Beraxa Beáta tud segíteni.


Ami ma a falak között zajlik

A ház sokkal többé vált, mint amit eredetileg elképzeltünk. A Fejlesztőházban ma már több mint húsz szakember – gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus, logopédus, pszichológus, mozgásterapeuta – várja a 0–14 éves, megtámogatásra szoruló gyermekek szüleinek megkeresését. Az alapítvány pedig térítésmentes szűrővizsgálatokkal is segíti a helyi óvodákat.

A száz négyzetméteres nagyterem közben visszakapta a régi szerepét. Évtizedeken át itt tartotta a falu a farsangi és szüreti báljait; ma a kistarcsai Pannónia Néptáncegyüttes két csoportja próbál benne, társastánc-oktatásnak is helyet ad, vasárnaponként pedig a kistarcsai Golgota Keresztény Gyülekezet tartja itt az istentiszteleteit. Nyaranta gyermektáboroktól, az év többi részében pályaorientációs naptól, szakmai naptól, adventi ablaknyitogatótól, farsangtól és LEGO-kiállítástól hangos a ház.

Amit a háztól remélek

Arra törekszem, hogy a Szegletház minél inkább a közösség szolgálatában álljon. Sokan járnak ide, akiknek személyes emlékük fűződik ezekhez a falakhoz: volt, akinek itt volt az esküvője, volt, aki fiatalként itt ismerkedett meg. Jó érzés, hogy a ház ma megint azt csinálja, amit közel száz éve elkezdett – összegyűjti az embereket.

„A vendég rátalált a szegletházra, mely a többiek közül kikönyököl a görbe utcába.”

Ha kíváncsi a részletekre, olvassa el a Szegletház történetét – közel száz év fér bele.

A ház dióhéjban

1925
Adamcsek Mihály vendéglőt nyit az épületben
2017–2018
Felfigyelünk a házra, majd megvásároljuk
2019
Elindul a felújítás az életveszélyes szárnnyal
2021
Megkezdődik a gyermekfejlesztés, megszületik a Szegletház név és az alapítvány
Napjainkban
Fejlesztőház, közösségi ház, néptánc, gyülekezet, táborok egy fedél alatt
Beraxa Beáta

Beraxa Beáta

a Fejlesztőház és az Alapítvány vezetője